Pendrájv javítása Linux alatt

Pendrájv és nem működik? Pár alkalommal belefutottam egy hibába, jelenségbe, amikor Linux rendszerindító USB pendájvot szerettem volna újra adatok hordozására használni. A megszokott mód bedugtam, majd a kedvenc grafikus formázó programmal akartam a partíciókat leszedni, vagy újraformázni a lemezt. Még véletlenül sem akarta megcsinálni, vagy nem is engedte (szürke volt) a lehetőség, vagy elkezdte, majd hibával lépett ki. Ahogy olvasgattam a linuxos fórumokat más is járt már így. Ezért körbejártam a témát, és az alábbi megoldásokat ajánlották.

A módszer adatvesztéssel járhat!

Bár én  pendrájv live USB-knél használom a legtöbbet, de értelemszerűen bármely erre alkalmas lemezen működik. Illetve egy végső próbát érdemes ezzel megtenni, ha a lemezed úgy néz ki, hogy teljesen elromlott, nem lehet rá írni, vagy egyéb hibákat ad.

USB pendrájv alaphelyzetbe hozása

Első lépésként duplán meggyőződünk arról, hogy nincs olyan adat rajta, ami kellhet a későbbiekben. A beavatkozás után az összes adat visszaállíthatatlanul eltűnik! Örökre. A második lépésben kihúzzuk az összes olyan USB-s adattárolót, amire nincs szükségünk. Egy USB-s tár lehet bent: amire dolgozni fogunk, a hibás, amit javítani próbálunk. Ezzel nagyban lecsökkentjük a rossz céllemez magadásának a lehetőségét. A dd-t használjuk, ami kérdés nélkül végzi a dolgát!
A harmadik lépésben az ÖSSZES fájlkezelő, fájlmenedzselő programot leállítjuk. Kellemes szolgáltatása ezeknek, hogy ha egy USB-re dugunk adattárat, akkor azt öntevékenyen felcsatolja. Most ez nekünk kifejezetten nem kell! Ezt ne hagyd ki. Haladóbbak kiléphetnek az asztali felületből, majd egy ctrl+alt+F2-vel sima Linux terminálos bejelentkezéssel dolgozhatnak.

Megkeressük a USB csatolási pontját:

lsdlk

Megkeressük a megfelelő bejegyzést, aminél a pendrájv mérete, esetleg neve stb. jó iránymutatás lesz.

sdg 8:96 1 30,3G 0 disk
├─sdg1 8:97 1 2,1G 0 part /run/media/laci/arcolinux-v19.10.1
└─sdg2 8:98 1 64M 0 part /run/media/laci/ARCHISO_EFI

Nekem egyebek közt ezt adta, így már tudom, hogy a /dev/sdg nevű eszköz amivel dolgozni akarok. Ahogy látni egy régebbi Arco Linux ISO lett kiírva rá, az ilyen infó is segíti a beazonosítást.

Majd miután megjegyezted, le kell csatolni a „lemezt”.

sudo umount /dev/sdg1
sudo umount /dev/sdg2

Azaz mindegyik partíciót lecsatolom. Fontos, hogy mindegyik le legyen csatolva, mert a későbbiekben gond lehet, ha csatolva vannak.

Az lsblk már ilyen kimenetet ad erre az eszközre:

sdg 8:96 1 30,3G 0 disk
├─sdg1 8:97 1 2,1G 0 part
└─sdg2 8:98 1 64M 0 part

Majd

sudo dd if=/dev/zero of=/dev/sdX bs=512 count=1

Az X-et értelemszerűen ki kell cserélni a megfelelőre! Mivel simán legyalulhatja akármelyik lemez adatait, így érdemes nagyon figyelni! Nagyon. Aki kezdő, annak furcsa lehet, hogy linuxos feladatot nem grafikus felületet oldunk meg, hanem terminálban, parancsokkal. Bár első alkalommal ez nehézkes lesz, hiszen pontosan kell dolgozni, de pár feladat megoldása után már kényelmesen dolgozol linuxos terminálban is.

A parancs teljesen iniciálja a partíciós táblát, olyan lesz a lemez, jelen esetben az USB pendrájv, mint a gyári állapotban, particionálás és formázás előtt.

1+0 beolvasott rekord
1+0 kiírt rekord
512 bájt másolva, 0,0118019 s, 43,4 kB/s

Valami ilyen kimenetet kell kapnod. Majd újra lsblk és

sdg 8:96 1 30,3G 0 disk

Particionáljuk a pendájvunkat!

Ahogy látni ezen nincs partíció, így csináljunk rá egyet. Elvileg már grafikus programmal is dolgozhatnánk, de a példa miatt legyen a további lépés is parancssori megoldásokkal dolgozunk.

sudo parted -s /dev/sdX mklabel msdos

Particionáljuk egy partícióra az egészet, majd

sudo mkfs.ext4 /dev/sdX

Ext4-es partíció és az X-et itt is cseréld a saját betűjeledre.

mke2fs 1.45.6 (20-Mar-2020)
/dev/sdg egy „xxxxxx” címkéjű „ixxx” fájlrendszert tartalmaz
Mindenképp folytatja? (i,N)

Rákérdez, hogy folytatni akarod-e. Ha igen, akkor i és mehet.

Ilyesmit kapsz majd:

Fájlrendszer létrehozása 7936000 4 blokkal és 1986768 inode-dal
Fájlrendszer UUID: 01502bf2-e619-462f-8bd7-77aa8471f2ae
Tartalék szuperblokkok tárolva a blokkokon:
32768, 98304, 163840, 229376, 294912, 819200, 884736, 1605632, 2654208,
4096000

Csoporttáblák foglalása: kész
Inode táblák írásakor: kész
Napló létrehozása (32768 blokk):
kész
Szuperblokkok és fájlrendszer-könyvelési információk írása: kész

Amikor a promptot visszakaptad, már kész is vagy. Felcsatolás, illetve egy fájlkezelő indítása (ha az automatikusan csatol) után már használhatod is adattárolásra az USB-s eszközt.

Bár én egy indító USB-ről beszéltem, de ezt a procedúrát akkor is ki lehet próbálni, ha úgy tapasztalod, hogy a pendrájv teljesen megadta magát, nem lehet írni rá, vagy azt írja ki, hogy írásvédett. Mielőtt kidobnád érdemes ezt lejátszani legalább kétszer, mert több, amúgy „kukába” szánt lemezt mentettem meg így.

A leírtak adatvesztéssel járnak, ha nem mentesz, nem tudod visszaállítani a lemez tartalmát!

A leírt egyszerű eljárás nem csodafegyver, ha hibás, fizikailag rossz a lemez, akkor ez sem fogja életre kelteni!

Ha első körben nem sikerül, akkor érdemes pár dolgot kipróbálni:

  • Közvetlenül a gépbe dugni, mert az USB elosztók, hosszabbítóknál lehetnek problémák.
  • Ha az egyik USB csatlakozóban nem megy, akkor tedd át másikba.
  • Minden lépés után húzd ki, majd tedd vissza a pendrájvot.
  • A gép ki és bekapcsolása, újraindítása is segíthet.

Nincs ezekre érdemi magyarázatom, csak tapaszlati úton jötten ezekre rá.

A fentiek ritkán segítenek, de egy próbát megérnek, hiszen egy pendrájvot, vagy egyéb adathordozót újra tudsz használni. Nincs ezekre érdemi magyarázatom, csak tapaszlati úton jötten ezekre rá.

Related Posts