Arch Linux – tipp a yay-hoz

Szintén egy ritkábban előforduló problémával foglalkozunk ma, ami csak az Arch Linux használókat érinti. Alapozásnak egy kis bevezetést illő adni, mert lehet, hogy egy kezdő nem is ismeri a rendszert. Az Arch Linux rendszerek kétféle csomagforrást használnak. Az egyik a hivatalos tároló, amiben az Arch Linux, vagy annak különféle Arch alapú disztribúciók kész, lefordított csomagjai vannak. Ez csomag telepítéskor gyors, hiszen a pacman leszedi, és a kész csomagokat telepíti. A másik forrásunk az AUR, ami más elvet követ. Itt sok esetben a forráskódot tükrözi, másolja a rendszer a gépünkre, majd azt lefordítja forráskódból. Így ez lassabb is lehet. Ennyi alapozás után nézzük is meg, miről lesz szó ma. Az Interneten olvastam, hogy valaki panaszkodott, hogy egy nagy AUR csomagnál járt úgy, hogy bizony leszedte, majd elkezdte fordítani, Read more Arch Linux – tipp a yay-hoz

if-else és case – alapvető script megoldás egyszerűen

Ha, akkor, azaz if-then-fi blokkokról volt szó. Ez a megoldás nagyon jó, hiszen a feltétel ellenőrzése után lefut, vagy nem az adott teendő. Így már nagyot léptünk előre a valódi scriptek felé, hiszen nem csak felsoroltunk egy csomó parancsot, és futtattuk egymás után. Aki itt megáll, és ezt az egyszerű szerkezetet használja, már sokkal jobban tud dolgozni, mint aki a scripteket az ördögtől való, kockák játékszerének véli. De itt is van még hova fejlődni! Logikus felvetés, ha azt elvárjuk egy „programozói nyelvtől” jelen esetben a shell scriptektől, hogy ha igaz valami, akkor az egyik, ha nem igaz, akkor egy másik parancsot futtasson. Ez már egy valódi választási lehetőség. Read more if-else és case – alapvető script megoldás egyszerűen

pigz – gyors, többmagos tömörítés Linux alatt

Linux scriptek

Talán az egyik legunalmasabb teendő a konvertálás mellett a tömörítés. Bár az utóbbi időben az olcsó, és megnövekedett tárhelyek miatt egyre kevesebbnek tűnik a tömörítés értelme, de sokan még ragaszkodunk hozzá. Miért? Mert így egyben van az összes fájl, amit egyben akarunk tartani. Nem törlünk, mozgatunk ki egy könyvtárból semmit, és nem veszelődik el semmi fontos. Én párszor jártam úgy, hogy egy-egy fájlt könyvtárból kimásolás helyett átmozgattam egy másik projektbe, ami kellemetlen volt, amikor az eredetibe keresi az ember… Általában a rar, a zip stb. tömörítvényeket használjuk, ami nagyon jó, de van egy hibájuk. A hagyományos tömörítőket rég készítették, amikor egy-két processzormag állt rendelkezésre, így nem használják ki a mai sok magot, szálat. Ez lassú. Nagyon lassú. Ezért kerestem egy másikat, ami kiküszöböli a hibát és megfelelően kezeli többmagos feladatokat is. Read more pigz – gyors, többmagos tömörítés Linux alatt

Shell scriptek – változók alapfokon

A mai rész nagyon elméletinek fog tűnni, de ez csak a látszat. A ma megismert változók hasznosak lesznek, főleg, ha ezeket megfelelőképp használjuk. A változók egyike azoknak a dolgoknak, amelyek meglehetősen könnyen kezelhetők, kezes jószágok, de ugyanakkor nagyon könnyű bajba sodorni magukat, ha nem értjük őket. Mint minden, ez sem egy agysebészet, és elolvasva egyszerűnek tűnik, de időt vesz igénybe, hogy megértsd őket. Ha végigpróbálgatod, amit leírok, és a változók ellenőrzését folyamatosan megteszed, akkor a befektetett idő megtérül. Bár a shell scriptekben használható változókat jól lehet variálni, sokféle mód felhasználni kezdetben maradjunk a lehető legegyszerűbb megoldásoknál.

Mi is a változó?

Egy egyszerű tárolása hosszabb információnak. Egy azonosítót kaphat hosszabb, bonyolultabb információ, majd azzal a rövidke, statikus azonosítóval hivatkozunk a hosszú, esetleg akkor elkészülő adatsorra. Az első mini példa már érthetővé teszi!

Három feladtunk van a változóval, ebből kettőt mindenképp használni fogunk. Read more Shell scriptek – változók alapfokon

Shell scriptek – fontos ismeretek

Már nagyot haladtunk, hiszen tudjuk, hogy a bash, illetve a shell scriptek nem mások, mint egy sima felsorolás, ahol megadjuk a parancsértelemőnek sorban, hogy mit tegyen. Pont úgy, mintha egymásután mi írnánk be a terminálba. Ha most abbahagyod az olvasást, és csak ennyire használod a scriptelési lehetőséget, akkor is gyorsabban, kényelmesebben tudod elvégeztetni a géppel az ismétlődő, mechanikus munkákat. Ha pedig többre vágysz, akkor pár alapvető programozási ismeretet kell elsajátítani. Nem lesz sok, és alapvetően egyszerű szerkezeteket ismerünk meg. A mai részben kicsit kiterjesztünk az egymásutáni feladatokat ellátó elvet, azzal, hogy az egymásutániságot szabályozzuk. Bár nagyon egyszerűnek tűnik a végére, de sok helyen használhatjuk majd ezeket. Aki kicsit jártasabb a parancssori megoldásokban, annak ezek ismerősek lesznek, mert nem script specifikus megoldások, hanem a parancsértelmező részei. Így már teljesen biztos azaz állítás, hogy aki kicsit ismeri a parancssort, annak a scriptek sem lesznek idegenek! Read more Shell scriptek – fontos ismeretek

Arch Linux csomagkezelés – videók

Arch Linux
Arch Linux

Bár sokan feliratkoztatok a Magyar Linux Videók youtube csatornára, de ismételten jelzem, hogy van ilyen. Az utóbbi két videóban az Arch Linux csomagkezelésével foglalkoztam, parancssorból. Bár Arch Linux alatt is van grafikus csomagkezelési lehetőség, de érdemes a parancssorból is kipróbálni a lehetőségeket. Ez a két videó megfelelő alapokat nyújt hozzá, még akkor is, ha semmi terminálos ismeret sincs. A hossza – részenként több, mint félóra – is mutatja, hogy nagyon kezdőknek is érthető lesz. Nem csak az Arch Linux csomagkezelésére helyezem a hangsúlyt, hanem próbálok pár terminálos tippet, trükköt is megosztani.

 

A videók:

A videóban említett mini parancs lista, amiből ki tudod másolni a parancsot, ha kell.

Gyors frissítés, adatbázis frissítéssel
yay -Syu --noconfirm vagy sudo pacman -Syyu

Keresés:
pacman -Ss kulcsszó
yay -Ss kulcsszó

Telepítés
pacman -S programneve
yay -S programneve

Csak a telepített csomagok közt keres
pacman -Qs kulcsszó
yay -Qs kulcsszó

Infó szerzés
pacman -Si programnév
yay -Si

Törlés
pacman -R programnév
yay -R programnév

pacman -U programnév.tar.gz – helyi fájlból telepítés

yay -Scc – takarítás durva, ne használd!

teljes takarítás:
pacman -Rns $(pacman -Qtdq)

pactree geany > tree.txt

Átmeneti tároló törlése

paccache -r 3 verziót hagy megadhatsz
paccache -rk x amit akarsz meghagyni 2...5

Visszaminősítés egy régebbi verzióra
downgrade kdenlive

Tárolók hozzáadása:
geany /etc/pacman.conf

Gyorsabb tárolók:
sudo pacman -S reflector rsync curl

Ezután már csak frissíteni kell a listánkat, ami egyszerű:

reflector --verbose --latest 5 --sort rate --save /etc/pacman.d/mirrorlist

Mindig olvass utána, hogy egy-egy kapcsoló mit jelent, és csak azután használd. Ezek jellemzően emelt jogot kívánnak, így tartsd észben, hogy a rendszergazdai jog felelősséggel is jár. Ha valamit nem értesz teljesen, akkor ne használd azt a parancsot, mert komoly gondot is okozhatsz a rendszerednek! A feleletőség a Tied, hiszen rendszergazda vagy a saját gépeden!

Related Posts

 

Shell scriptek – alapozás

Albert, a kereső Linux alá

Az előző részben kisebbfajta agitációt folytattam a shell scriptek kapcsán: szuper jó, gyorsítja a munkát, és egyszerűen csak összerakosgatjuk a parancsokat, amiket ismerünk, vagy megismerünk majd. Elvileg már kiválasztottad a kedvenc szövegszerkesztődet, a fájlkezelődet és a terminálemulátorodat. Ezután kialakítjuk a környezetünket, amiben gyakorolni fogunk. Én azt javaslom, hogy hozz létre egy tanuló könyvtárat, amiben majd a teszteléseket lefolytatod, és mindig ebben a könyvtárban dolgozz. Ha nekiállsz valamilyen shell scriptet írni, tesztelni vagy akármit babrálni vele ebben a könyvtárban tedd. Bár a lehető legnagyobb óvatossággal járunk el, de hibázhatunk is. A script pedig teszi a dolgát, nem azt, amit akarsz, hanem amire utasítod! Read more Shell scriptek – alapozás

Shell scriptek – alapok

Linux kezdő
Linux kezdő

Mini Linux script tutorial? Hogyan készítsünk scriptket a kedvenc Linux rendszerünkhöz, és mi ennek az értelme? Kaptál egy szriptet, de nem érted a működését? Minek ez neked? Kell ez egy sima, átlagos felhasználónak? Hogyan álljunk neki a scriptek írásának? Áh, minek ez, hiszen mindenre van már kész program!

A most kezdődő sorozatban ezt járjuk végig. Bár nem leszel programozó, de legalább, ha kell, egy egyszerű scripttel megoldhatod a problémádat, minimális parancssori alapismeretek mellett. Mivel ez egy hosszabb sorozat lesz, minden rész végén megtalálod a következő megjelenésének az idejét. Nem azért lesz pár nap kihagyás mert egyben nem tudnám feltenni az egészet! Érdemes átgondolni minden részben leírtakat, és begyakorolni. Read more Shell scriptek – alapok

Jelszavakról általában

Hblock védelem

Amikor létrehozunk egy fiókot egy webhelyen, előfordulhat, hogy a „jelszó-dilemma”megálljt parancsol egypár másodpercig. A dilemma, hogy gyenge jelszót használjunk, amelyet könnyen megjegyezhetünk, vagy egy erős jelszót, amelyet nehéz megjegyezni és időnként jól el is felejtünk.
A szigorú, de megengedő szabályaim segítenek a jelszó-dilemma leküzdésében, és abban, hogy biztonságos jelszót hozzak létre. Ezek a dogmák, amelyeket évek óta használok a jelszavaim minősége és biztonságos megőrzéséért. Az első olvasatban nagyon nehézkes ezeknek szabályok betartása, de egy idő után rutinná vált. Nagyon kellemetlen, ha más is be tudna lépni a nevemben valahova, ahova nem szabadna. Read more Jelszavakról általában

Felíratok filmekhez gyorsan

Linux kezdő

A karanténos időben sok filmet, sorozatot nézünk, ha már nincs jobb dolgunk. Nagyon sok jó, és érdekes sorozat van, de egyesek csak eredeti nyelven. Ami elég kellemetlen, mert sokunk nem beszél az film eredeti nyelvén. Itt kerül képbe a felíratok kérdése. Lelkes emberek lefordítják, és felírat fájl, jellemzően srt fájl formában közreadják. Az egyik ilyen nagyon jó honlap, ahol sok fordítás van az opensubtitle.org. A felíratok beszerzésre több megoldás van, több videólejátszó program támogatja a felíratok keresését, a letöltést. Ez kényelmes, de egy hibája van: csak az lejátszás alatt lévő filmhez keres, és nincs olyan lehetőség, hogy egy sorozat összes részéhez szedje le a feliratot. Read more Felíratok filmekhez gyorsan