Véletlen törlés ellen

Veracrypt

Véletlen törlés megelőzése Linux alatt? Már párszor volt szó az adatbiztonságról, az adatmentésről, és az adatok visszaállításáról, az adatok végleges törléséről. Most egy kellemetlen problémát oldunk meg, ami a véletlen törlést érinti. Bár sok esetben a törlés nem végleges, de ha már valamit töröltünk, akkor azt visszaállítani idő, és főképp bosszúság. A guruk már mondják is: menteni, menteni, menteni… Igen, igaz, de ez sem megoldás minden esetre. Ha óránként mentek, akkor az egy-egy óra munkáját menti, de mi van ha valamikor abban az órában készítek, majd törlök egy fájlt, amire szükség lenne? A másik érv, ami miatt érdemes ezt átgondolni, hogy jellemzően nem mindet mentünk, és a véletlen törlés jellemzően ezeket érinti.
Mit értesz a véletlen törlésen? Olyan fájl letörlését, amit nem akartunk. Bár sokszor halljuk meg, ha véletlen törléseket teszünk, hogy oda kell figyelni! Végezz gondos munkát! Van mentésed? Koncentrálj! Hm… ez nem fog segíteni.

Hogyan védekezhetünk a véletlen törlés ellen?

A modern Linux rendszereken van egy Trash mappa, ami egy szemetes mappa. Ide kerülnek a „törölt” fájlok. A grafikus felületen jellemezően fájlkezelővel törlünk, a legtöbb olyan ami ide rakosgatja át a törlendő fájlokat. Ezek visszaállíthatóak. Bár jellemzően ez egy biztonsági rés, ha azt hisszük, hogy véglegesen töröltük a fájlt. De hasznos, ha tudjuk, és ha kell visszaállíthatjuk az állományt.

Ha kezdő vagy, akkor mindenképp érdemes olyan fájlkezelőt választani, ami egyrészt a Trash-ba rakja a törléseket, másrészt – ha van rá mód – beállítani a törlési parancs leokézását. Azaz kérdezzen rá, hogy valóban törölni akarod, és csak az Igen lenyomása után tegye a kukába. Idegesítő? Az. Lassítja a munkát? Igen. De amíg kicsit bele nem jövünk a Linuxos témába, addig ez egy jó megoldás a véletlen törlés ellen.
Mi köze ennek a „bele nem jövünk a Linuxos témához”? Alapvető szokást kell felvenni, és a régi megszokást elvetni: a Linux nem azért kérdez, hogy bosszantson, hanem azért mert döntened kell. Itt minden kiírásnak szerepe van, ha kérdez, elolvassuk mit akar és nem csak nyomkodjuk az Igen gombot.

Mi van ha nem a Trash-ba rakja a törlést?

Ha odafigyelsz és nem csak nyomkodod a DEL gombot, majd az Igen-t, akkor ez jó dolog. Ha esetleg tartasz a véletlen töréstől, akkor is van rá mód, hogy ezt a gyorsbillentyűt letiltsd. Ekkor csak menüből éred el a Törlést, ami már nem csak a gomb nyomkodásából állt, hanem több lépéses művelet. Ilyenkor már nem „véletlen” a törlés, hanem akarattal teszed, és nem esetlegesen figyelmetlenségből.

Terminálos véletlen törlés megakadályozása

Hagyományosan a Linux terminálnak nincs ilyen Kuka mappája, ezért sok embernek szokása az adatok végleges törlése, mert úgy gondolja, hogy már nincs rájuk szükség. Ez jogos, csak nem mindig jó megoldás. Mivel nincs “visszavonás” parancs, ez a szokás meglehetősen problematikus lehet, ha a kezdő véletlenül töröl egy fontos adatokkal teli könyvtárat. Miután párszor felbosszant, hogy hivatalosan az rmdir csak üres könyvtárat töröl (okkal!) gyorsan kigooglizzuk a megfelelő rm parancs paramétereket. Ami nem gond, csak nagyon oda kell figyelmi, és nem lehet hibázni.

Sok felhasználó úgy gondolja, hogy a fájlok abszolút és végleges törlését támogatja mert az adatbiztonság szempontéból jobb, és szeretjük ha a számítógépük pontosan azt teszi, amit akarunk. Sokan – köztük én is – shred-et használjuk, ami valóban eltávolítja az adatokat. A legtöbb terminálfelhasználó rm-et használ, mert az eltávolítja az adatokat, de biztonságot is ad, tudva, hogy a fájl-helyreállító eszközök azért léteznek. Ez alapvetően rossz megközelítés. Ne azért használjuk az rm parancsot, mert ott motoszkál a fejünkben, hogy azt vissza lehet esetlegesen állítani. Használjunk mindenre az arra való parancsot. Ha véglegesen törlünk, shred – mert fontos a biztonság. Ha törlünk, akkor rm, ha pedig bizonytalanok vagyunk, akkor használjunk a parancssorban is olyan törlési parancsot, ami a kukába dobja fájlt. A trashy vagy a trash-cli (vagy legalább fél tucat egyéb) segítségével “törölhetjük” a fájlokat a kukába a terminál használata közben, például:

trash minta.txt

Ez, vagy hasonló megoldás (eltérhetnek programonként!) a kukába transzportálja a fájlt, amit majd ha kell vissza lehet állítani. Amit mindenképp érdemes megnézni, ha valamely kuka programot használsz: a cél mappa helye és neve. Ez nem feltétlen fog megegyezni a megszokott mappával!

Ha pedig még mindig automatikusan az rm-et kezded gépelni, akkor nincs más megoldás, kerüljük meg a problémát. Készítsél egy (vagy több) alias-t, valami ilyen lehetne:

alias rm='trash'

Így amikor begépeled az rm-et, akkor már nem a hagyományos rm-et hajtja végre, hanem a kukaprogramot használja. Bár ideálisabb lenne megszokni a helyes program használatát, de áthidaló megoldásnak ez is jó!

Mit értünk el?

A véletlen törlést kikerültük!

Ez egy jó dolog, de nekünk ne feleljen meg. Kezdeti időben, amikor még bizonytalanok vagyunk és véletlen törléstől tartunk, akkor ez elmegy, jónak fog tűnni. Majd jussunk el odáig – ez nem technikai, hanem tudati megoldás –, hogy csak tudatosan törlünk valamit, ha törlünk, akkor az legyen végleges, és bármilyen CLI parancsot úgy futtassunk, hogy maximális figyelemmel és biztonsággal használjuk. Kétszer megnézzük, hogy azt írtunk be amit kell, és akkor már nem lesz gond. Mindig legyünk tisztában a Linux rendszer egyik nagyszerű tulajdonságával: azt teszi, amit mondunk neki, és nem mást. Ezzel – bár az elején nem így érezzük – a maximális irányítást birtokoljuk.

Bár elég feleslegesnek tűnhet ezzel vacakolni, de szerintem nem árt ilyen, vagy hasonló módszerekkel kikerülni a véletlen törlést, mert az kellemetlen.

Bár szerintem egyértelmű: a cél nem az, hogy folyamatosan ezt használjuk, hanem az átmeneti állapotban, amíg nincs megfelelő jártasságunk, gyakorlatunk a terminálban csak addig használjuk. A törlés legyen törlés, végleges, mert az adja az adatbiztonságot, hogy nem lehet visszaállítani.

Related Posts