Honlapfigyelő script

Kövessük a változásokat!
Kövessük a változásokat!

Már régóta keresek olyan programot, ami azt az egyszerű funkciót tudja, ha egy honlap megváltozik akkor értesít engem. Természetesen erre vannak az interneten különböző oldalak, melyek vagy fizetősek vagy esetleg ingyenesen, de kisebb szolgáltatási körrel ezt megteszik. Ha az oldal megváltozik akkor küldenek levelet, vagy értesítést. Én szerettem volna erre valami programot keresni, de azzal szembesültem, hogy nincs, illetve csak pár van. De vagy régebbik, esetlegesen működnek vagy egyáltalán nem működik, ami bosszantó. Bár az is lehet, hogy én kerestem rosszul, és ezerszám van ilyen az interneten, csak én nem találtam… Miután ráébredtem arra, hogy én nem találok megfelelő grafikus programot, a keresést kiterjesztettem a scriptekre is. Természetesen találtam is többfélét. Én jelen pillanatban egyet szeretnék bemutatni. Egyrészt azért, mert ez számomra hasznos és napi szinten tudom használni. Másrészt pedig arra is nagyon jó, hogy egy script működését, illetve egy script felépítését, írását is tanulmányozni tudjunk. Megbeszéljük, hogyan működik a script, majd megbeszéljük hogyan kellene felépíteni illetve átgondolni egy kis programot. Read more Honlapfigyelő script