Tippek, kezdőknek

Table of Content

Linux kezdő
Linux kezdő

Az előző részben kissé provokatív mód a „Szar a Linux?” címmel körbejártuk, hogy milyen gondolatok mentén lenne érdemes elkerülni a csalódást. Most is pár olyan tippet adok, amivel – ha nem is teljes mértékben – elkerülheted a felesleges problémákat. Ha kezdő vagy. Haladónak ezek viccesek lesznek, hogy el kell mondani őket…
A kezdő linuxos alapvetően nem tudja melyik asztali felület, vagy ablakkezelő (KDE, Gnome, xmonad stb.) lenne neki a megfelelő. Érthető, hiszen sok van és sokan dicsérik a saját kedvencüket. Jogos az igény, hogy Te is azt használd, ami neked a legjobb.

Az első hiba:

Halmozzuk fel a gépen az asztali felületeket, és váltsunk közte tesztelési szándékkal beléptetéskor. Nem rossz a gondolat, de hibás. Általában két asztali felület, pld. KDE és openbox jól elvan egymás mellett. De ha már négy-öt vagy több kerül fel, akkor lehetnek gondok. Sejthető, hogy mindegyik egy-egy komplett rendszer és azért készült, mert azt feltételezte a készítő brigád, hogy azt, és csakis azt használod a gépeden. Ha többet raksz fel, ami lehetséges, akkor lehetnek ütközések. Nem feltétlenül, de előfordulhatnak fura hibajelenségek, melyek okát nem lesz könnyű felderíteni. Ez kifejezetten igaz olyan disztribúciókra, amik egy-egy asztali felületre épülnek, azt egészítik ki és adnak hozzá sok kellemes, és jó programokat. Majd – hiszen ott van a tárlólóban – egy másikat, harmadikat is felraksz. Minél összetettebb egy asztali környezet, annál nagyobb lesz az esélye a problémáknak.

Mi a megoldás? Qemu!

Feltetted a kiszemelt disztribúciódat, és mégsem tetszik neked annyira pld. a KDE, ami az alapértelmezett? Olvastad, hogy a Mate az sokkal kezesebb és ki akarod próbálni? Ne az legyen az első lépés, hogy megnyitod a csomagkezelőt és installálod a Mate csomagokat. Telepítsd fel a qemu (van róla videóm) nevű emulátort és két-három egyszerű paranccsal az emulátorba telepítsd fel a Mate asztali felülettel a kiszemelt Linux disztribúciót. Így a rendszered tisztán marad, nem kell – ha mégsem tetszik a Mate – uninstall, a felesleges, árva csomagok leszedése, az otthagyott konfigok levadászása és egyéb unalmas és felesleges munkát elvégezned. Bármilyen ellenkező információt hallottál, egy nagyobb programcsomag, egy komolyabb asztali környezet leszedése nem lesz egyszerű. Maradnak függőségek, amiket nem szed le a csomagkezelő, marad egy csomó munkakönyvtár, feleslegessé vált konfigurációs fájl. Ezeket nehézkes eltüntetni, bár itt is vannak módszerek, de nem tökéletesek.

Igen, a wm-ekre is igaz!!!

Bár az egyszerű ablakkezelőknél kicsit jobb a helyzet, mert gyakorlatilag „csak” az ablakokat kezelik, nincs túl sok munkakönyvtáruk, beállítási állományuk. Az xmonad-ot ARCH Linux alatt tettem fel, majd szedtem le, és három lépésben leszedve pontosan ugyanannyi csomag volt a gépen, mit előtte. Uninstall, a felesleges függőségek leszedése, munkakönyvtár törlése… Ami azért jó példa, mert haskell fájlokból felrak vagy kétszázat, mert kellenek neki,
De, és itt jön a de megint! Ha van olyan szkript, programocska, beállító fájl amit az adott ablakkezelőre beállítottak, és ugyanazt használná a másodiknak telepített ablakkezelő, akkor abból gubanc lehet. Tipikus példa, pld. az sxhkd beállítása: ha az xmonad gyorsbillentyűket szervermódon keresztül az sxhkd-ban adja meg a disztribútor, majd feltesszük az I3wm-et (github tárolóból bemásoljuk, automatikusan…) és hozza magával a saját sxhkd beállításait akkor már felülírja a „régi” beállítást.

Ez nem gond egy haladóbb felhasználónak, mert ezek picike kis problémák, de kezdőnek már nem evidens a megoldás…

De legyen két felület fenn!

Az előbb hátrányait ecseteltem, de ennek ellenére érdemes két felületet telepíteni. Miért? Ha pld a KDE, Gnome, Mate nem indul valami miatt, akkor a másikkal belépve már grafikus felületen keresheted a hibát, és nem kell terminálozni. Sokkal kényelmesebb kezdőknek egy kedit, vagy subl3 használata szerkeszteni valamit, mint esetleg – ha nem tett fel mást – a VIM használata terminálból… Vagy egy fájlkezelőt, grafikusat jobban kezelsz, mert azt megszoktad. Plusz futni fog a discord, a böngésző, és rá lehet keresni a hibára. Mellette a tartalék asztali felületen elvégezheted a munkádat is, így nem lesz kiesés.
Igen, igen… tudom, hogy a haladók azt sulykolják, hogy tanulj meg terminálban is, és akkor mindent meg tudsz oldani. De kezdetben azért jobban érzed magad, ha van egy biztonsági tartalék asztali felületeted.
Melyek lehetnek ezek? Bármelyik kisigényű asztali környezet megfelel, amiben legalább egy start menü, vagy jobb klikkes menü van a program indításhoz. XFCE? Openbox + tint2 panel beállítva? Esetleg egy xmonad? vagy bármelyik wm is jó, ha azt tudod használni.

Nem tudok belépni!!!

Na ez egy komoly probléma, ha nem tudsz bejelentkezni. Itt két apró, de esetlegesen hasznos tippet adnék. Az egyiket ismered: soha ne engedd betelleni a rendszerpartíciód! A letöltések okozhatnak ilyen problémát, ha a letöltés a rendszerlemezre megy. Belefutottam, volt pár kellemetlen percem: indítás, bejelentkező képernyő, majd jelszó. Villanás, és visszadob a bejelentkező panelra… jelszó újra, odafigyelve. Ugyanaz. Kerüld el, mert kezdőknél ez erős pánikot okozhat, hiszen komoly hibát is jelezhet, vagy csak teletömted a rendszerlemezedet…

A másik tipp, ha valamit nagyon elrontottál a felhasználói fiókodban. Egy véletlen törlés, vagy bármi probléma miatt előfordulhat, hogy egy adott felhasználói fiókba nem lehet belépni. Haladók ctrl+alt+F2 és terminál, root és… Ha még nem tartasz itt, akkor érdemes lehet egy második, harmadik felhasználót létrehozni az alap asztali felülettel. Ha gond lenne a sajátoddal, akkor beléphetsz a tartalékkal és szép grafikus felületen már dolgozhatsz is. Egy plusz felhasználó akkor is hasznos, ha valami felhasználói beállítást szeretnél tesztelni. A tartalékkal kipróbálod, amit kell, átírod, amit kell. Ha jó, akkor mehet a sajátra, ha nem és legyilkolod a felhasználói beállításokat, akkor sincs gond: tartalék felhasználó törlése, majd új létrehozása teljesen friss felhasználót ad.

Ne gányolj!

A Linux egy stabil rendszer, amit különféle disztribúciók formájában kapsz meg. Egy-egy disztribúció egy komplett egész, a saját elvei és rendszere szerint. Így minden esetben győződj meg arról, hogy amit olvasol, az a te disztribúciódban is megfelelő. Bár elvileg egységes felépítésnek kellene lenni a “Linuxnak”, de a disztribútorok előszeretettel használnak eltérő megoldásokat. Így kerüld azokat megoldásokat, amikkel nagyobb problémát okozhatsz: eltérő disztribúcióhoz tartozó csomagok felerőltetése, eltérő disztribúcióhoz tartozó leírások ész nélküli követése és a „másoljuk a konfigokat ész nélkül!” témát.
Leírások nagy része univerzális, de esetleg egy Fedora magazinban oldalon olvasott leírást már az ARCH-hoz nem lehet egy az egyben felhasználni. Mindig nézd meg, hogy a Te terjesztésedben egy program csomag neve és a leírásban szereplő csomag neve ugyanaz, vagy esetleg más néven találod meg. Esetlegesen a program, amit kinéztél a te környezetedben jól fut, vagy nem. Bár elvileg a legtöbb programnyelv visszafele működik verziószám szerint, de ha egy Python2-re írt program nem fut, mert neked már a 3-as van fenn, akkor nem feltétlen kellene kezdőként nekiállni ezt felerőltetni. Megoldható, de később gubancot okozhat. Kezdőkről van szó! Ne feledd, ha most rögvest írni akartál. hogy…
Hasonló problémákat okozhat az eltérő verziójú lib-ek (programkönyvárak), gcc verzió stb. erőltetése. Akkor van gond, ha a tárolóidon kívüli programot akarsz feltenni, ami kiírja: nekem a asdafadalibxyz.3212.21 kell, a tárolódban/gépeden meg az asdafadalibxyz.4201.21van meg. Ilyenkor elkezd az ember googlizni, megtalálja az asdafadalibxyz.3212.21 verziót, elkezdi telepíteni, a csomagkezelő rákérdez, hogy „valóban ezt akarod?” persze yes! Majd jönnek a fura hibaüzenetek, leállások, vagy a hibásan, vagy sehogy nem futó programok. Debian rendszereknél ezt sokszor végigjátszottam, nagyon ritkán sült el valóban jól… Te kerüld el! Ha valamit nagyon macerás felrakni, akkor tedd azt fel egy qemu-ban futó rendszerre, ha azt legyilkolod, akkor sem lesz probléma.
Ha élő rendszerre erőltetsz fel valamit, a legtöbb esetben újratelepítés lesz a megoldás. Kell ez neked? 🙂

Mindig nézd meg, mit írnak le!

Ez elég általános és egyértelmű tanács, de ez legyen a legfontosabb teendőd, ha valamit tenni akarsz a rendszereddel. Általában nem tartok attól, hogy nagyon rossz tanácsot kapok fórumon/blogon, de mindig minden egyes parancs, kapcsoló jelentését megnézem (manual, help, google). Egy elírás, vagy figyelmetlenség, esetlegesen eltérő rendszer miatt a parancsok automatikus átmásolása nem jó ötlet. Kényelmes, hiszen másol, terminálba beilleszt és enter – de nem feltétlen a legjobb megoldás.
A másik, ami miatt érdemes megnézni mindig a leírtakat az eltérő könyvtár szerkezetű rendszerek. Van, ahol a ~/bin, vagy ahol a ~/.bin és van ahol a ~/.local/bin könyvtárba rakják a saját programjaidat. A konfigurációs fájlokkal hasonló a helyzet. Ha egy leírás azt javasolja, hogy a ~/bin-be másold az xyz-t de a Te rendszeredben a ~/.local/bin könyvtárba kellene, akkor értelemszerűen járj el. Ha valami nem indul el, vagy nem találja a konfigurációs fájlt, akkor is lehetnek ilyen problémák: a program máshol keresi, mint ahol a rendszeredben van. Ilyenkor nézd meg a leírást, vagy kérdezz rá a fejlesztőtől.

Kedvenc példám: a go-ban írt, a github-on talált programot raktam fel. Mindet jól tettem, de se kép, se hang… Kiderült, hogy a go egy saját könyvtár alá rakja be a programjait… Ha az nincs benne a PATH-ban… Eszembe sem jutott, hogy nem valami standard könyvtárba kellene keresni a programot, hanem a go könyvtárban…

Bár kezdőként nem futsz bele, de érdemes kicsit utána nézni, hogy milyen elveket, rendszert követ a disztribútor. Hova rakja az automatikusan induló programokat, vagy ami élő példa: a MagyArch az sxhkd-ba rakja az xmonad vezérlő parancsait, mert használják a szerver módot és így egységesebb. De esetleg valamit változtatni akarsz – és nem tudod, hogy az sxhkd-ba rakja –, rágooglizol és ott sok esetben a xmonad.hs-t emlegetik, ahol keresheted a beállítást nem találod meg…

Related Posts