Arch Linux – tipp a yay-hoz

Szintén egy ritkábban előforduló problémával foglalkozunk ma, ami csak az Arch Linux használókat érinti. Alapozásnak egy kis bevezetést illő adni, mert lehet, hogy egy kezdő nem is ismeri a rendszert. Az Arch Linux rendszerek kétféle csomagforrást használnak. Az egyik a hivatalos tároló, amiben az Arch Linux, vagy annak különféle Arch alapú disztribúciók kész, lefordított csomagjai vannak. Ez csomag telepítéskor gyors, hiszen a pacman leszedi, és a kész csomagokat telepíti. A másik forrásunk az AUR, ami más elvet követ. Itt sok esetben a forráskódot tükrözi, másolja a rendszer a gépünkre, majd azt lefordítja forráskódból. Így ez lassabb is lehet. Ennyi alapozás után nézzük is meg, miről lesz szó ma. Az Interneten olvastam, hogy valaki panaszkodott, hogy egy nagy AUR csomagnál járt úgy, hogy bizony leszedte, majd elkezdte fordítani, Read more Arch Linux – tipp a yay-hoz

pigz – gyors, többmagos tömörítés Linux alatt

Linux scriptek

Talán az egyik legunalmasabb teendő a konvertálás mellett a tömörítés. Bár az utóbbi időben az olcsó, és megnövekedett tárhelyek miatt egyre kevesebbnek tűnik a tömörítés értelme, de sokan még ragaszkodunk hozzá. Miért? Mert így egyben van az összes fájl, amit egyben akarunk tartani. Nem törlünk, mozgatunk ki egy könyvtárból semmit, és nem veszelődik el semmi fontos. Én párszor jártam úgy, hogy egy-egy fájlt könyvtárból kimásolás helyett átmozgattam egy másik projektbe, ami kellemetlen volt, amikor az eredetibe keresi az ember… Általában a rar, a zip stb. tömörítvényeket használjuk, ami nagyon jó, de van egy hibájuk. A hagyományos tömörítőket rég készítették, amikor egy-két processzormag állt rendelkezésre, így nem használják ki a mai sok magot, szálat. Ez lassú. Nagyon lassú. Ezért kerestem egy másikat, ami kiküszöböli a hibát és megfelelően kezeli többmagos feladatokat is. Read more pigz – gyors, többmagos tömörítés Linux alatt

Shell scriptek – fontos ismeretek

Már nagyot haladtunk, hiszen tudjuk, hogy a bash, illetve a shell scriptek nem mások, mint egy sima felsorolás, ahol megadjuk a parancsértelemőnek sorban, hogy mit tegyen. Pont úgy, mintha egymásután mi írnánk be a terminálba. Ha most abbahagyod az olvasást, és csak ennyire használod a scriptelési lehetőséget, akkor is gyorsabban, kényelmesebben tudod elvégeztetni a géppel az ismétlődő, mechanikus munkákat. Ha pedig többre vágysz, akkor pár alapvető programozási ismeretet kell elsajátítani. Nem lesz sok, és alapvetően egyszerű szerkezeteket ismerünk meg. A mai részben kicsit kiterjesztünk az egymásutáni feladatokat ellátó elvet, azzal, hogy az egymásutániságot szabályozzuk. Bár nagyon egyszerűnek tűnik a végére, de sok helyen használhatjuk majd ezeket. Aki kicsit jártasabb a parancssori megoldásokban, annak ezek ismerősek lesznek, mert nem script specifikus megoldások, hanem a parancsértelmező részei. Így már teljesen biztos azaz állítás, hogy aki kicsit ismeri a parancssort, annak a scriptek sem lesznek idegenek! Read more Shell scriptek – fontos ismeretek

Arch Linux csomagkezelés – videók

Arch Linux
Arch Linux

Bár sokan feliratkoztatok a Magyar Linux Videók youtube csatornára, de ismételten jelzem, hogy van ilyen. Az utóbbi két videóban az Arch Linux csomagkezelésével foglalkoztam, parancssorból. Bár Arch Linux alatt is van grafikus csomagkezelési lehetőség, de érdemes a parancssorból is kipróbálni a lehetőségeket. Ez a két videó megfelelő alapokat nyújt hozzá, még akkor is, ha semmi terminálos ismeret sincs. A hossza – részenként több, mint félóra – is mutatja, hogy nagyon kezdőknek is érthető lesz. Nem csak az Arch Linux csomagkezelésére helyezem a hangsúlyt, hanem próbálok pár terminálos tippet, trükköt is megosztani.

 

A videók:

A videóban említett mini parancs lista, amiből ki tudod másolni a parancsot, ha kell.

Gyors frissítés, adatbázis frissítéssel
yay -Syu --noconfirm vagy sudo pacman -Syyu

Keresés:
pacman -Ss kulcsszó
yay -Ss kulcsszó

Telepítés
pacman -S programneve
yay -S programneve

Csak a telepített csomagok közt keres
pacman -Qs kulcsszó
yay -Qs kulcsszó

Infó szerzés
pacman -Si programnév
yay -Si

Törlés
pacman -R programnév
yay -R programnév

pacman -U programnév.tar.gz – helyi fájlból telepítés

yay -Scc – takarítás durva, ne használd!

teljes takarítás:
pacman -Rns $(pacman -Qtdq)

pactree geany > tree.txt

Átmeneti tároló törlése

paccache -r 3 verziót hagy megadhatsz
paccache -rk x amit akarsz meghagyni 2...5

Visszaminősítés egy régebbi verzióra
downgrade kdenlive

Tárolók hozzáadása:
geany /etc/pacman.conf

Gyorsabb tárolók:
sudo pacman -S reflector rsync curl

Ezután már csak frissíteni kell a listánkat, ami egyszerű:

reflector --verbose --latest 5 --sort rate --save /etc/pacman.d/mirrorlist

Mindig olvass utána, hogy egy-egy kapcsoló mit jelent, és csak azután használd. Ezek jellemzően emelt jogot kívánnak, így tartsd észben, hogy a rendszergazdai jog felelősséggel is jár. Ha valamit nem értesz teljesen, akkor ne használd azt a parancsot, mert komoly gondot is okozhatsz a rendszerednek! A feleletőség a Tied, hiszen rendszergazda vagy a saját gépeden!

Related Posts

 

Shell scriptek – alapozás

Albert, a kereső Linux alá

Az előző részben kisebbfajta agitációt folytattam a shell scriptek kapcsán: szuper jó, gyorsítja a munkát, és egyszerűen csak összerakosgatjuk a parancsokat, amiket ismerünk, vagy megismerünk majd. Elvileg már kiválasztottad a kedvenc szövegszerkesztődet, a fájlkezelődet és a terminálemulátorodat. Ezután kialakítjuk a környezetünket, amiben gyakorolni fogunk. Én azt javaslom, hogy hozz létre egy tanuló könyvtárat, amiben majd a teszteléseket lefolytatod, és mindig ebben a könyvtárban dolgozz. Ha nekiállsz valamilyen shell scriptet írni, tesztelni vagy akármit babrálni vele ebben a könyvtárban tedd. Bár a lehető legnagyobb óvatossággal járunk el, de hibázhatunk is. A script pedig teszi a dolgát, nem azt, amit akarsz, hanem amire utasítod! Read more Shell scriptek – alapozás

Shell scriptek – alapok

Linux kezdő
Linux kezdő

Mini Linux script tutorial? Hogyan készítsünk scriptket a kedvenc Linux rendszerünkhöz, és mi ennek az értelme? Kaptál egy szriptet, de nem érted a működését? Minek ez neked? Kell ez egy sima, átlagos felhasználónak? Hogyan álljunk neki a scriptek írásának? Áh, minek ez, hiszen mindenre van már kész program!

A most kezdődő sorozatban ezt járjuk végig. Bár nem leszel programozó, de legalább, ha kell, egy egyszerű scripttel megoldhatod a problémádat, minimális parancssori alapismeretek mellett. Mivel ez egy hosszabb sorozat lesz, minden rész végén megtalálod a következő megjelenésének az idejét. Nem azért lesz pár nap kihagyás mert egyben nem tudnám feltenni az egészet! Érdemes átgondolni minden részben leírtakat, és begyakorolni. Read more Shell scriptek – alapok

Arch – pár apróság I.

Arch Linux
Arch Linux

Arch Linuxot használóknak lesz érdekes a mai bejegyzés, mert ezeket kifejezetten ott tudjátok hasznosítani. Pár olyan témát érintek, ami nem mindennapi használatú, de érdemes ismerni. Az első egy frissítéskor előforduló hibajel, amivel többször találkoztam, így vélhetően a későbbiekben is hasznos lesz a tipikus megoldása. zn_poly: /usr/lib/libzn_poly-0.9.so exists in filesystem Ilyen, vagy hasonló hibajel miatt leáll a frissítés, ami kellemetlen, de a megoldás egyszerű. A problémát az okozza, hogy olyan fájlt akar a rendszer felülírni, vagy létrehozni ami már létezik, és ennek a kezelésére nincs felkészülve. A konkrét oka most nem érdekes, elég annyi, hogy van egy olyan fájl, amit helyettesítene, felülírna, de nem tud. A megoldást már maga a hiba adja. Két megoldás van. Az egyik egy egyszerűbb, de nem túl elegáns megoldás. Ha olyant talál, aminél a probléma a fájl megléte akkor töröljük ki. Így egy sudo rm usr/lib/libzn_poly-0.9.so megoldja a problémát. Ez elég durva eljárás, hiszen jellemzően konfigurációs, vagy a rendszerhez közeli fájlokkal van ilyen probléma, azok törölgetése meg nem túl szép dolog. Read more Arch – pár apróság I.

Arch – frissítés letiltása

Arch Linux
Arch Linux

Az Arch Linux egy rolling disztribúció. Így mindig a lehető legfrissebb csomagot kapjuk, arra frissít a rendszer. Ezzel a két mondattal kezdtem egyik előző cikkemet, ahol egy Arch Linux csomag visszaminősítéséről, downgrade-ről írtam. A csomag downgade jó megoldás, ha van egy hibás frissítés, és a régihez akarunk visszalépni. De felmerülhet az igény, hogy egy csomagot ne frissítsen a rendszer. Miért? Hiszen pont azért használjuk az Arch Linuxot, mert az rolling és rögvest a legfrissebb csomagokat kapjuk meg. Ez nagy előny!
Az ok lehet technikai. Ha azt hallod, olvasod, hogy egy frissítés nem lett a legjobb az adott csomagnál. Ilyenkor logikus lépés, ha annak a frissítését letiltod, ideiglenesen, vagy végleg. Majd amikor javítják a problémát, akkor újra engedélyezed, és akkor kapod meg az új, ténylegesen javított verziót. Általában az ilyen frissítési hibát hamar javítják, így pár napig kell csak erre figyelned. Read more Arch – frissítés letiltása

Arch – csomag downgrade

Arch Linux
Arch Linux

Az Arch Linux egy rolling disztribúció. Így mindig a lehető legfrissebb csomagot kapjuk, arra frissít a rendszer. Ez jó, hiszen aki nem rolling disztribúciót akar használni, rengeteg olyan megoldás van, ami lassabban frissít, így a stabilitása elviekben jobban garantált. Több ideig, és jobban tesztelik a csomagokat, így kiderülnek a hibák. Miért is „rossz” a rolling modell? Maga a modell nem rossz, vagy hibás, hiszen jó pár évtizede működik, így vélhetjük, hogy a rolling elvben nincs semmi probléma, és abban sem, hogy napi szinten jönnek a frissítések. De tapasztalhatjuk, hogy időnként lehet ezzel a sebességgel probléma, ha egy program a frissítés előtt még jól, majd utána nem, vagy hibásan működik. Hm… ez kellemetlen! Bár én viszonylag rövid ideje használom az Arch rendszereket, így nem mérvadó a statisztikám, de kb. havi szinten van kisebb probléma. Eddig egy sem volt olyan, ami komolyabb (rákeres a googleval, majd maximum két lépésben megold témánál komolyabb) gondot okozott volna. Read more Arch – csomag downgrade

Arco Linuxról pure Arch linuxra?

Linux kezdő
Linux kezdő

Váltottam. Az ArcoLinuxot lecseréltem ArchLinuxra. A már ismert videóban bemutatott grafikus telepítővel raktam fel. Bár a mai bejegyzés erre a folyamatra készült, de általánosan is használható gondolatokat osztanék meg. Azt próbálom összeszedni, hogy miképp lehet zökkenőmentesen disztribúciót váltani. Mivel az ilyen bejegyzések sok esetben erős érzelmi töltetű reakciókat váltanak ki, jelzem: mindenki azt használ amit akar, azaz nem akarom „reklámozni”, „erőltetni” stb. az adott disztribúciót, és a ”miért nem jó az X, Y disztró” indíttatású kérdések sem lesznek relevánsak. Több esetben belefutottam, hogy egy ilyen téma (program, disztribúció, vagy asztali felület bemutatása) erős érzelmeket vált ki emberekből, és mintegy fanatikus dzsihádista ragad billentyűzetet, hogy a sajátját megvédje. Read more Arco Linuxról pure Arch linuxra?